Some Thoughts in Conjunction with Globalization and Multiculturalism

By Mangasi Sihombing**
Dubes Indonesia di Hongaria

(Untuk Rapot Bolon Saportibi (Global Conference) Borsak Sirumonggur Sihombing L:umbantoruan di Jakarta)


The public general attention on globalization until today is mainly on its economic aspect, while political and cultural aspects are not sufficiently considered. The reason for this trend could be that in international relationship many intergovernmental institutions of global influence were already established, e.g. the UN and other UN-related organizations, while political aspects of international relations are difficult to resolve. Of course in many respects, politics and economy are intertwined or overlapping. The first or probably the main problem in political globalization is the sovereignty of nations. National interests of one country are not always in line with others. The fitter tends to dominate international politics.
If the world would like to embrace global integration or world-wide community, the strengthening of global institutions like international law, the principles of international relations and global organization like the United Nations and all its respective organs should be materialized.
Globalization in terms of economy and trade also tends to favor developed countries at the expense of developing countries. The demise of cold war and the collapse of communism made the second world disappeared as more and more countries in Central and Eastern Europe succeeded in their development drives that propped them up to the status of the first world. Therefore countries are now grouped mainly in two layers, the developed and developing countries.
The development of multiculturalism should be in line with the development of multipolarism whereas in unipolarism the dominating country tends to dictate to other countries. Propagations of supremacy of one particular culture upon the other may divide humankind and humanity and, collision of civilization could become reality, with all the consequences that may arise.

The Importance of Holding Principles of International Relations

The core task of the United Nations as one of the most important multilateral forums is to maintain peace and security. The very same idea was adopted by the Indonesian people on 18th August 1945 when the Indonesian Constitution was promulgated, whereas the preamble of the said constitution obliged the country to join the international community “….to strive for the achievement of world order based on independence, eternal peace, social justice and welfare”. It is good to note that the UN Charter was adopted following the Indonesian constitution.
In 1955, the first Asia-Africa Conference held in Bandung, Indonesia issued a declaration on 10 principles which until today are known as the “Bandung Principles”, as parts of code of conduct in exercising relations among nations. Among others these are the respect on the sovereignty and territorial integrity of states, non interference in internal affairs of any independent state, just and peaceful settlement of international disputes, equality of all races and nations, respect for justice and international obligations. These principles were adopted and became the soul for the Non Aligned Movement which culminated for the first time in the Belgrade Conference in 1961. As these principles are of universal character they play inspirational role for international and regional organizations. The Bandung Principles also make special reference to the Charter of the UN.
History was right to note that every breech to these principles and the prevailing international law and universal civilized norms have created problems and in many cases caused grieve and unbearable human sufferings. This is the reason that the UN itself cannot transgress these principles and the prevailing international law as the Charter dictates. Diplomacy and negotiations are the most favored modes and justified options in finding solutions to international problems and conflicts, as the prevention of threat to peace and security. Only in a situation that reflects threat to peace and security the UN may resort to the use of force. In that sense the use of force is not only aimed at the restoration of peace and the promotion of security, but also preserving international law and norms and principles of international relations. From legal point of view, it is obvious that the UN has no right to override or overturn international law, and, if it happened that supremacy of law flawed and written off. Only by maintaining commitment as a peace loving and law abiding state, a state is eligible to retain her UN membership, as the UN is an institution designed and destined for the maintenance of peace and preservation of the supremacy of international law. Therefore the UN plays the role in law enforcement.

Can the UN Play Role to Keep Balance of Power?

The presence of a powerful global organization like the UN is an ideal one, although the UN itself theoretically does not reflect a supra-national status, but in maintaining peace and security the UN has proved as an effective institution in many cases. The effectiveness of the UN in this regard constitutes itself a reliable institution in preventing aggression or intention for act of aggression.
Yet, the UN needs to be updated and democratized to make it more effective, particularly in facing problems complicated with big powers. At the moment only five countries enjoy the most powerful position as permanent members of the UN Security Council with veto rights. Four of them, the United States of America, the United Kingdom, Republic of France and the Russian Federation represent western culture which was heavily characterized with Catholicism, Orthodoxy and Protestantism. The other one is China which has deep root in Buddhism. Ideally other big cultures should be represented in the UN Security Council, in this case Islamic as well as Hindu culture. From this point of view, India and Indonesia each may represent Hindu and Islamic cultures respectively. In case the size of population become the barometer to be admitted to the permanent membership with veto right, logically India, Indonesia, Nigeria are eligible for that position. Other options are possible to democratize the UNSC, by erasing veto right of permanent members and, abandoning the permanent membership. The countries concerned may strongly oppose this idea, but theoretically it could happen if the Charter amended by the General Assembly, which is not foreseeable at this juncture.
In political sense, balance of power could be established if world politics gave birth to some new super powers, meaning multi-polarism, which is not necessarily bipolarism and ideological based structure, as the world has put aside ideology in favor of economic and technological might. The present high development of industrious India and China could contribute positively to this idea, hopefully not in a long distance time.
In the absence of multipolarism, the UN may have difficulties in reaching consensus in interpreting the Charter. When the UN was prevented or failed to act with the necessary peace keeping operation, than some big powers which in many cases with the cooperation of a superpower made another option for themselves to act in multinational military operation. Such situation could be possibly hindered if multipolarism does exist where real balance of power become reality in international relationship and that not a single superpower can dictate against common interest of the rest. The presence of multipolarism than could engineer the democratic decision making process in the UN. With this mechanism, the UN could play a great role in the institutionalization of balance of power within the framework of the UN that the world needs in coping threat to world peace and security and the preservation of international law and universal norms as a code of conduct that guides every nation, big or small.

Developing Countries Need to be Strengthened

In 1997 several countries were hit severely by monetary crisis, one of them was Indonesia. Many argued that Indonesia was too much exposed to the globalization process and, also because her most liberal monetary policy combined with the fact that money has become a commodity that could be transferred to and out of the country in the most expeditious time by the greedy and irresponsible speculators who know no boundaries. Indonesia was the good example how vulnerable a developing country is when confronted with the vigorous and unstoppable globalization process where multinational companies and interests play great role in a national or regional economy.
Developing country is in a difficult situation in facing globalization process, but staying outside the process can lead to unwanted isolation, too. Exposure to the globalization process at one time in the full context is dangerous, but with the very strict isolation does the same impact. Therefore for the developing countries the ultimate choice is only gradual exposure to globalization. This option is also the safest alternative to developed countries as the possible collapse of developing countries would serve no best interests of the developed themselves.
Let us have an example, that in order to increase the market of commodities from developed countries to the developing side, there is a need to increase the purchasing power on the developing one. And it is obvious that this purchasing power would rise when eradication of poverty successfully exercised. So successful economy, education, democratization, and, health drives in developing countries are of undeniable prerequisites in creating common bases to serve common interests and benefits. This should be commonly understood by both sides, and it happened as a common practice that most developed country provided soft loans, commercial loans even generously with grants or change the soft loans into grants in favor of the clients. One could not and would not regard this as philanthropic or humanitarian endeavors but thing that goes with economical considerations.
In forging a possible free trade partnership, as one of the globalization elements, between developed and developing countries, give and take principles implies as each side has to safeguard its national interests. Even between developed countries the same practice happened as competition always emerges for the same products and services they produced and served.
Common perception on the need to establish bilateral, regional and interregional free trade areas is there already. But every single country and region has each own calculation and consideration on the scope and timing of the establishment of the said free trade arrangement.
In the awakening and emerging of the sub-regional, regional and interregional cooperation and organization, the vision and arrangement of  a single market and free trade area has been combined with the vision of sub-regional, regional and interregional communities. Gradually these sub-regional or regional organizations have become or being in the process towards the creation of a community. A community based arrangement facilitates free flow of capital and unrestricted movement of people including labors as well as commodities and services. The best model and the most advanced of this community based arrangement today could be the European Union. ASEAN is also coming up with its three pillars namely political and security community, economic community as well as socio-cultural community. East Asia Community comprises of all ASEAN countries, China, Japan, Republic of Korea, India, Australia and New Zealand has been also under discussion.
When all of these sub-regional and regional communities become strong reality, an integrated world wide based community could be safely established for the best interest of all through the just and fair interaction among countries and nations and among sub-regions and regions.

Recognition of Multiculturalism

Nevertheless, one could not imagine how a sub-regional or regional community would be established without democracy and democratization, without recognition and respect of each other’s culture and inheritance, without promotion of common rights and without the supremacy of law and order, or just simply without advance and highly developed civilization.
Today, most of the countries, if not all, are of multi-ethnic and multi-religions. Many countries enjoy the presence of local languages within their borders and consider these languages as cultural richness that has to be preserved regardless the size of their members or number of the users. Recognition and preservation of these cultural treasures, be it in term of ethnicities, religions or languages, which are in line with the relevant prevailing international conventions such as the International Convention on Economic, Social and Culture (ICESC) could also contribute to the strengthening of democratic life and national cohesiveness and resilience.
Sub-regional and regional cooperation were made possible among countries of different backgrounds in race, language, religion, ideology and other forms of culture. Yet integration does not unnecessarily define as being in one race, one language and one religion. Being in one community people have to be able to give in mutual recognition. Therefore, discrimination on whatever bases should not be tolerated in any form of community, but tolerance in religion should be promoted, otherwise the community would disarray and fall apart.

Interfaith Dialogue and Cultural Cooperation

As has been stated before that every country manifests richness of cultural fabric including religions. Therefore tolerance among the adherents of different religions is essential to keep the concerned country or nation intact. As Indonesia is a good example of multi-ethnics and religions country, since long time interfaith dialogue has been conducted between the leaders of religious organizations, and between the government and religion community leaders. Five years ago this practice of interfaith dialogue was brought up by the Government of Indonesia to bilateral context, even at the regional level, namely ASEAN-Asia and South Pacific, as well as inter-regional level, in this case ASEM Interfaith Dialogue and cultural cooperation.
To manage the continuous process of these interfaith dialogues, Indonesia herself with the vigorous support of friendly countries has established “The Yogyakarta International Center for Interfaith Dialogue and Cultural Cooperation” with a headquarter seated in the city of Yogyakarta. Indonesian initiative in adopting and promoting interfaith dialogues in her diplomacy’s agenda has been manifested in other regional initiatives, even the UN had embarked on a series of international seminar on the same topic.


Actually, living in cooperation among peoples and nations is a recognition that promotion for better and safer life for everybody could be more effective and successfully exercised by common endeavors. It means that living alone or in isolation has many obstacles and too difficult to sustain. Recognition of self-weakness forces peoples to cooperate, and any forms of cooperation would promote democracy and mutual recognition of rights. Surely, cooperation among peoples and nations at any possible level would strengthen world-wide democracy and promotion of human rights and sustainable civilization. Democratization of international relations could prevent power hegemony and open a wide range of opportunity to developing countries and people to achieve international standard of living and welfare which is important as a solid basis of universal perpetual peace and common global security for every individual.

Budapest,    March 2008


Mangasi Sihombing**


A közfigyelem a globalizáció gazdasági vonatkozásaira összpontosít, míg annak politikai és kulturális oldala nem kap elég figyelmet. A tendencia oka talán abban keresendő, hogy számos, globális hatással bíró kormányközi intézmény, mint pl. az ENSZ és a hozzákapcsolódó szervezetek már létrejöttek, ugyanakkor a nemzetközi kapcsolatok politikai vonatkozásait nehéz megoldani. Természetesen sok  vonatkozásban a politika és gazdaság egymásba fonódik vagy átfedi egymást. Az első, és valószínűleg a legnagyobb probléma a politikai globalizáció területén a nemzetek szuverenitása. Egy ország nemzeti érdeke nem feltétlenül esik mindig egybe más országéval. A jobb erőben lévő hajlik a nemzetközi politika uralására.

Ha a világ megragadná a lehetőséget a globális integrációra vagy egy világméretű közösség létrehozására, az olyan globális intézmények erősítése, mint pl. a nemzetközi jog, a nemzetközi kapcsolatok és a globális szervezetek, mint az ENSZ és hozzákapcsolódó intézményei elveinek meg kellene valósulni.

A kereskedelem és gazdaság globalizációja inkább a fejlett országoknak kedvez a fejlődők rovására. A hideg háború kimúlását és a kommunizmus összeomlását követően a “második világ” eltűnt, és a Közép-kelet-európai régió egyre több országának sikeres fejlődése révén  feltornászta magát az “első világ” státuszába. Ezért manapság főként két csoportról, a fejlett és a fejlődő országokéról beszélhetünk.

A multikulturalitás fejlődésének együtt kell haladnia a multipolaritás fejlődésével, minthogy az unipolaritásban a domináns országok diktálni szándékoznak a többinek. Egy adott kultúra mindenekfelettiségének propagálása megoszthatja az emberiséget és az emberiességet, és a civilizációs ellentét valósággá válhat, annak minden felmerülő következményével együtt.

A nemzetközi kapcsolatok elveihez való ragaszkodás fontossága

Az ENSZ – a legfontosabb multilaterális fórumok egyikeként  – legfőbb feladata, a béke és biztonság fenntartása. Pontosan ugyanezt az ideát követte az indonéz nép, amikor az 1945. augusztus 18-án érvénybe léptetett indonéz alkotmány preambulumában  kötelezettséget vállalt az ország  nemzetközi közösséghez való csatlakozását illetően  “a függetlenségen, az örök békén, a szociális igazságosságon és a jóléten alapuló világrend eléréséhez való törekvésére”.

1955-ben, a Bandungban (Indonézia) tartott első Ázsia-Afrika Konferencia 10 elvet hirdetett meg,  melyet a mai napig a “Bandungi Elvekként” ismernek és a nemzetek közötti viselkedési kódexként kezelnek, mint pl. az államok területi  integritásának és szuverenitásának tisztelete, egyetlen független állam belső ügyeibe való be nem avatkozás, az emberfajták és népek egyenlősége, a nemzetközi nézeteltérések igazságos és békés rendezése, a törvények és a nemzetközi kötelezettségek betartása. Ezeket az elveket vette át és lett a lelke a Belgrádban 1961-ben először megtartott El Nem Kötelezettek Mozgalmának. A fentebb megfogalmazott egyetemes elvek más nemzetközi és helyi szervezetekre is ösztönzőleg hatottak. A “Bandungi Elvek”  az ENSZ Alapokmányára is hivatkoznak.

A történelem a legjobb megmondhatója, hogy az ezektől az elvektől való eltérés az érvényes nemzetközi jog és az egyetemes civilizációs normák megsértése problémákat hoznak létre és sok esetben elviselhetetlen emberi szenvedést és bánatot okoznak. Ez az oka annak, hogy az ENSZ maga nem hághatja át az Alapokmányban rögzített elveket és az uralkodó nemzetközi jogot. A nemzetközi problémák és konfliktusok kezelésére, a békét és biztonságot fenyegető gondok megelőzésére a diplomácia és a tárgyalások a legkedveltebb megoldási módok. Csak a békét és biztonságot fenyegető  helyzetben léphet fel az ENSZ a hatalom erejével. Ebben az esetben  az erő alkalmazása nemcsak a béke visszaállításában és a biztonság támogatásában, hanem a nemzetközi jog és normák, a nemzetközi kapcsolatok elveinek megőrzését is célozza. Jogi szempontból nézve, nyilvánvaló, hogy az ENSZ-nek nincs joga figyelmen kívül hagyni a nemzetközi jogot, mert ha ez megtörténne, akkor a jog felsőbbségén folt esne és leírhatóvá válna. Csak a béke mellett elkötelezett és jogot betartó állam válhat az ENSZ tagjává, hiszen az ENSZ a békét és a nemzetközi jog felsőbbségét fentartartani hivatott intézmény. Ezekből fakadóan az ENSZ-nek  jog-kikényszerítő szerepe van.

Képes-e az ENSZ hatalmi egyensúlyt fenntartani?

Az olyan hatalommal bíró nemzetközi szervezetnek a jelenléte, mint az ENSZ ideális, bár az ENSZ maga elméletileg nem tükröz nemzetek feletti státuszt, de a béke és biztonság fenntartásában hatékony szervezetnek bizonyult számos esetben. Az ENSZ hatékonysága ebben a vonatkozásban megbízható intézménnyé alakítja az aggresszió vagy annak szándéka megelőzésében.

Az ENSZ-nek ugyanakkor mindig meg kell újulnia és demokratizálódnia, még hatékonyabbá válnia, különösen a nagyhatalmak által komplikáltabbá tett problémák kezelésében. Jelenleg öt ország élvezi az ENSZ Biztonsági Tanácsbeli  tagságából fakadó vétójoggal bíró legnagyobb hatalmat. Négy közülük, az USA, az Egyesült Királyság, Franciaország és az Orosz Federáció nyugati kultúrát közvetítenek, melyet markánsan karakterizálnak a  katolicizmussal, az ortodoxiával és a protestantizmussal. az ötödik nagy, Kína mélyen a buddhizmusban gyökeredzik. Ideális esetben a többi nagy kultúrának is képviselve kellene lenni az ENSZ Biztonsági Tanácsában, az iszlám és a hindu kultúrával is.  ebből a szemszögből nézve India és Indonézia képviselhetné a hindu és az iszlám kultúrát. Amennyiben barométerként a lakosság létszámát vesszük figyelembe a vétójoggal járó állandó tagság feltételeként, logikus, hogy India, Indonézia, Nigéria választható országok lennének. Más választási lehetőség is fennállhat az ENSZ BT demokratizálásához, például az állandó tagok vétójogának megfosztásával vagy magának az állandó tagságnak a megszüntetésével. Az érintett országok ugyan erősen elleneznék az elgondolást, de elméletileg megtörténhetne, ha az Alapokmányt a Közgyűlés módosítaná  előre nem látható fordulatként.

Politikai értelemben, a hatalmi egyensúly létrehozható lenne, ha a világpolitika néhány új szuperhatalom születésének lenne tanúja, azaz egyfajta multipolarizmus kialakulásának, mely nem feltétlenül kétpólusú lenne és nem ideológiai alapon nyugodna, hiszen a világ félretenné az ideológiát a gazdasági és technológiai hatalomért. India és Kína jelenlegi ipari fejlettsége remélhetőleg nem is annyira a messzi jövőben  pozitívan  hozzá tudna járulni ehhez az elképzeléshez.

A sokpólusú világ hiányában az ENSZ-nek nehézségei lesznek az Alapokmány értelmezésében való konszenzus elérésében. Amikor az ENSZ megakadályozta a szükséglendő  békefenntartást vagy sikertelen volt megvalósult  békefenntartásban, akkor néhány nagyhatalom, számos esetben más nagyhatalommal közösen,  más irányvonal mentén  saját maga lépett fel nemzetközi katonai hadműveletben. Ilyen helyezetet valószínűleg meg lehetne akadályozni a sokpólusú világrendszerben, ahol a nemzetközi kapcsolatokban a hatalmi egyensúly valóssággá válna és egyetlen szuperhatalom sem diktálhatna a többi ország közös érdeke ellen. akkor aztán a multipolarizmus az ENSZ  demokratikus döntéshozó folyamatának a motorja lehetne. Ezzel a mechanizmussal az ENSZ  a hatalmi egyensúly intézményesítésében nagy szerepet játszhatna saját keretei között, úgy ahogy a világ igényli, megbírkózva a világbéke és biztonság fenyegetettségével, a nemzetközi jog és az egyetemes normák és a kis és nagy országok által elfogadott  code of conduct útmutatásai alapján.

A fejlődő országokat erősíteni kell

Az 1997-es pénzügyi válságot érintő számos ország egyike Indonézia volt. Sokan érveltek amellett, hogy Indonézia túlságosan is ki volt téve a globalizáció folyamatának és  a spekulánsok határt nem ismerő akciói során még fokozódott is a kiszolgáltatottság, akik kihasználták a térség legliberálisabb pénzügyi politikáját, összekapcsolva azzal a ténnyel, hogy a pénz áruvá és a leggyorsabban  átutalhatóvá vált. Indonézia iskolapélda arra a tételre, hogy mennyire sebezhető egy gazdaság a megállíthatatlan globalizációs folyamattal konfrontálódva, ahol a nemzetközi vállalatok érdeke egy nemzet vagy egy régió gazdaságában nagy szerepet játszik.

A fejlődő ország nehéz helyzetben van, ha a globalizációs folyamatban részes, de ha kimarad belőle, akkor akaratlanul is elszigetelődik. A globalizációs folyamatnak való kitettség teljes vonatkozásban ugyanannyira veszélyes, mint a nagyon szigorú elzárkózás. Ezért a fejlődő országok számára alapvető választás a globalizációnak kitett fokozatosság. Ez a döntés a legbiztonságosabb alternatíva a fejlett országok számára is, mert a fejlődő országok gazdaságának lehetséges összeomlása a fejletteknek sem érdeke.

Vegyünk csak egy példát. Annak érdekében, hogy növeljük a fejlett országokból származó termékek piacát, szükség van a vásárlóerő növelésére a fogadó oldalon.  nyilvánvaló, hogy erre akkor van lehetőség, ha a szegénységet sikeresen felszámolja a fejlődő ország. A sikeres gazdaság, oktatás, demokratizálódás és egészségügy a fejlettség felé mutat.  Tagadhatatlan feltétel a közös alap megteremtése, mely a közös érdeket és előnyt szolgálja. Ezt mindkét félnek együttesen meg kellene érteni. Bevált gyakorlattá vált, hogy a legfejlettebb ország kedvezményes hitelt nyújt, kereskedelmi hitelt, segélyt vagy kedvezményes hitelt segélyre változtat az ügyfélnek való kedvezés érdekében, mely nem emberbaráti  vagy humanitárius törekvésként, hanem gazdasági megfontolásként kezelhető.

Előrehaladva egy lehetséges szabadkerekedelmi partnerség irányába, mely a globalizáció egyik eleme a fejlett és fejlődő országok között, az adok-kapok elv, mindkét oldalnak meg kell óvnia nemzeti érdekeit. Még a fejlett országok között is előfordul, hogy ugyanazok az általuk termelt és szolgáltatott termékek és szolgáltatások révén versenybe kerülnek egymással.

A közös percepció,  a kétoldalú, regionális és régiók közötti szabadkereskedelmi területek létesítésére már él. Azonban mindenegyes ország  és régió saját számítása és belátása szerint akarja a fent említett szabadkereskedelmi egyezmény időzítését.

A szubregionális, regionális és régiók közötti együttműködés és szervezés, az egységes piac és a szabadkereskedelmi terület ébredése és feltörekvése összekapcsolódik azok közösségeivel. A közösség-alapú rendezések a tőke, az ember, beleértve a munkaerő, az áruk és szolgáltatások szabad mozgását teszi lehetővé. Ezen elvek megvalósulásának jelenlegi legjobb modellje az Európai Unió. Az ASEAN együttműködése szintén három pilléren alapul, a politikai, biztonsági és gazdasági  közösségen, de a szocio-kulturális közösség is idetartozik. A Kelet-ázsiai Közösség magában foglalja az ASEAN országokat, Kínát, Japánt, a Koreai Köztársaságot, Indiát. Ausztrália és Új-Zéland tagságáról szóló tárgyalások még folyamatban vannak.

A multikulturalizmus elfogadása

Nehezen elképzelhető egy szubregionális vagy regionális közösség megalakítása a demokrácia és a demokratizálás, egymás kultúrájának és örökségének, a közös jogok, a rend és jog felsőbbségének elfogadása vagy egyszerűen a  fejlett és a magasan fejlett civilizáció nélkül.

Manapság a legtöbb ország, hacsak nem mindegyik, több-etnikumú és több-vallású. Számos ország élvezi határain belül a helyi nyelvek jelenlétét és úgy tartja, hogy ezek a nyelvek szinesebbé teszik a kultúra gazdagságát és a nyelveket beszélők számától függetlenül törekszik a nyelvek megőrzésére. Ezeknek a kulturális kincseknek a felismerése és megőrzése az etnikumok, a vallások vagy a nyelvek vonatkozásában egybeesik a jelenlegi  nemzetközi konvenciók, mint pl. a Gazdasági, Szociális és Kulturális Nemzetközi Konvenció (ICESC) célkitűzéseivel és hozzájárul a nemzeti kohézió és lendület, a demokratikus élet megerősítéséhez.

A szubregionális és regionális együttműködés lehetségessé vált a különböző fajtájú, nyelvű, vallású, ideológiájú, kulturájú országok között. Persze az integráció nem feltétlenül azt jelenti, hogy egy fajtájúnak, egy nyelvet beszélőnek és egy vallást követőnek kell lennie. Egy közösség tagjaként az embereknek a kölcsönös elismerés képességével kell rendelkezni. Ezért, semmilyen alapon nem tolerálható bármilyen diszkrimináció a közösségek semmilyen formájában, de a vallási toleranciát támogatni kell, különben a közösség szétesik.

Vallásközi párbeszéd és kulturális együttműködés

A fentiekben kifejtettem, hogy minden ország kinyilvánítja a kultúrák gazdagságát, beleértve a vallásokét is. Ezért elengedhetetlen, hogy a különböző vallások követői képesek legyenek az adott ország egybentartására. Indonézia jó példa a több kultúrájú, vallású országéra, hiszen hosszú idő óta vallási párbeszédet folyik a vallási közösségek vezetői között, és hasonló párbeszéd folyik az állam és a vallási közösségek vezetői között is. Öt évvel ezelőtt kétoldalú szintre hozta az indonéz kormány a vallásközi párbeszédet, regionális szinten, azaz az ASEAN-Ázsia és Dél-Pacifik vonatkozásban, mind régiók között az ASEM Vallásközi Párbeszéd és Kulturális Együttműködés keretében.

A vallásközi párbeszéd folytatására Indonézia a baráti országokkal közösen létrehozta a “Yogyakartai Vallásközi Párbeszéd és Kulturális Együttműködés Nemzetközi Központot”  Yogyakarta székhellyel. Indonézia vallásközi párbeszéd iránti elkötelezettsége az ország diplomáciai napirendjében is megnyilvánul és még az ENSZ is ugyanebben a témában  egy nemzetközi szeminárium-sorozat megszervezéséhez az indonéz példát vette alapul.


Valójában az emberek és népek együttműködése annak a felismerése, hogy a jobb és biztonságosabb élet érdekében mindenki aktívabb lehet és sikeresen gyakorolható a közös erőfeszítés. A gyengeség felismerése kényszerít rá bennünket az együttműködésre és az együttműködés bármely formája hozzájárul a demokráciához és a jogok közös elismeréséhez.  Biztosan mondhatom, hogy az emberek és nemzetek közötti együttműködés bármely lehetséges szinten világszerte erősítheti a demokráciát és hozzájárul az emberi jogok fejlődéséhez és a fenntartható civilizációhoz. A nemzetközi kapcsolatok demokratizálása megakadályozhatja a hatalom hegemonizálását és a lehetőségek széles tárházát nyithatja meg a fejlődő országok és népei előtt, hogy eljussanak a nemzetközi életszínvonalhoz és a  szociális feltételekhez. Ez  elengedhetetlenül  fontos az egyetemleges békéhez és ahhoz, hogy minden ember részesüljön a közös globális biztonságból.

Budapest, 2008 márciusa

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in: Logo

You are commenting using your account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: